2014. július 25-27. Diósjenő-Nógrád, Klubhétvége

Klubhétvége, 2014. július 25-27. Diósjenő-Nógrád

Mindenféle időjárást jósoltak a hétvégére. Esőt, borulást, de mi nem ijedünk meg, jó idő lesz és kész!
Nagyon kellemes, kissé borongós időre értünk a diósjenői kempingbe, ahol kedves szavakkal (és hűsítő kólával :) ) fogadtak minket. Egy egész faház-sor várta a kopósokat, illetve, aki akart, sátorban aludhatott hatalmas fák árnyékában.
Néhányunk már péntek reggel megérkezett, egy-két dolgot még meg kellett beszélni az év hátra lévő részére jutó rendezvények szervezésével kapcsolatban. (Hamarosan klubkiállítás Gödöllőn! Ne feledjétek!) Ezen felül összeállítottuk a rajzverseny nyeremény csomagjait. Szponzoraink kitetettek magukért! Köszönet nekik a díjakért: Diafilm Kft., Magyar Madártani Egyesület- Kisalföldi Helyi Csoport, „a vadászkutya” Magazin, Szentendrei Kutyasuli, Ferryker Turbo Kft., KIKSZ, egyéni támogatóink: Hadas László, s egyben zsűri tag(!), és Kovács Márton voltak. 
A megbeszélés után, végre átadhattuk magunkat a megérkezés örömének, ebben Cseh Tibi által szervírozott, igen jó minőségű házi pálinka nagy segítségünkre volt. Folyton-folyvást érkeztek a kopósok, ki süteménnyel, ki borocskával, ki jóféle házi kolbásszal kínálgatta a többieket. Ennek köszönhetően jó hangulatban pergette mindenki a sütnivalóját a tábortűz felett. Sajnos idén –hiába készültünk rá nagy elánnal- a késő éjszakáig húzódó beszélgetés miatt, az Activity elmaradt. De azért áldoztunk a szakma oltárán is: még a tűznél beosztottuk, hogy másnap reggel ki, milyen sorrendben megy a disznóskerti gyakorlásra.
A gyakorlások hajnali 6-tól 10 óráig tartottak, akkor már a fülledt –esőt ígérő- melegben a kutyának se volt kedve disznókat kergetni… Délelőtt a Kemping melletti tóban hűsíthettük kutyáinkat, és sétáltunk nagyokat a közeli erdő árnyékában, de volt, aki jobbnak látta kipihenni az előző este vigadalmait.
Egy remek, nógrádi ebéd, és vidám beszélgetés után pontos instrukciókkal kezdődött el a sorverseny. Galgóczi Noémi és Balogh Eszter útmutatásai alapján, a kis- és nagy versenyzők nagyon szépen vették a szó szerinti akadályokat. 
Míg szervezőink összevetették az eredményeket, addig a délutáni programszekció első előadását hallhattuk. Tatai Sanyi foglalta össze a tavaly decemberben, Szlovákiában tapasztaltakat. Sanyit ugyanis a Szlovák Kopó Egyesület egy nemzetközi versenyre hívta meg bírálni. Klubunk munkabírója egy olyan versenyen bíráskodhatott, melyen a szlovák kopó vezetők legjava vethette össze a tudását. A szlovák területi bajnokokat, illetve egyéb európai országok, úgy, mint pl.: Szerbia, Franciaország, Csehország, Magyarország legjobb versenyzőit hívták meg a fajtaspecifikus versenyre. A versenyen való részvétel, a szállás és az étkeztetés minden résztvevő számára ingyenes, azt a terület tulajdonosa, az abban az évben a versenyt „elnyerő” vadásztársaság tisztje állni. Sanyi elmesélte, hogy az első nap egy éles hajtás, ahol a kutyák munkáját a hajtósoron, illetve standon, a hajtásban résztvevő bírók értékelték. Munkájukat a kutyákon található színes, és ezen felül GPS nyakörvek segítették. Az aznapi terítéken 12 disznó hirdette a vadászat sikerességét. Másnap egy, az erdélyi kopók munkavizsgájához hasonló (de sok szempontból nehezebb) vizsga következett. A verseny fázisaira kapott pontokat egy nyílt-mindenki számára elérhető táblázatban tekinthették meg a résztvevők. A versenyt díszes eredményhirdetés, értékes ajándékok kiosztása és egy kellemes vacsora zárta.
Sanyi előadása után a sorverseny eredményhirdetése következett. A verseny olyan jól sikerült, hogy több kategóriában is külön díjat kellett hirdetni! Az eredmények részletes közléséig kiemelném Kovács Ferenc professzionálisan kivitelezett, „Legszebb kúszásért” járó különdíját. Ezúton is gratulálunk, Feri! :)
Ezt követően Hadas Laci értékelte a gyermekrajz pályázatra beérkezett, csodaszép pályaműveket. A szellemes értékelésnek köszönhetően a kis alkotók nem csak ajándékokkal, de jó tanácsokkal is teletömött tarisznyával térhettek haza. (A rajzok nagyszerű értékelését a Rajzpályázat albumban olvashatjátok hamarosan! Érdemes! :) )
A kiéhezett hallgatóság vacsoraidőben enyhítette korgó gyomra hőbörgéseit. Pelczéder Tibi elnökünk és Kovács Marci mutatta meg ismét, hogy milyen jól forgatják a fakanalat. Kiss Tamás által ejtett vaddisznóból helyre kis gulyást rittyentettek a fiúk! Köszönet a húsért és a főzésért, és köszönet minden kis kuktának-legfőképpen Göttinger Juditnak, akik nélkül a gulyás nem jöhetett volna létre! 
A vacsora után érkezett el igazán a szakmázás ideje. 
„a vadászkutya” Magazin egyik főszerkesztőjét, Újhelyi Tamást kértük meg, hogy az Utánkeresők Baráti Köre által szervezett bárnai vércsapázós hétvége után, nekünk, erdélyi kopósoknak is meséljen a kutya szaglásáról. Tamás előadásának köszönhetően tisztábban látjuk ma már legjobb barátunk képességeit. Segítségével megérthetjük, hogy vadászat közben, vagy a vércsapán miért is, és minek köszönhetően viselkedik úgy ahogy, mik tehetik sikeresé, vagy mik befolyásolhatják az utánkeresést. Sokunkat magával ragadott az előadás – „hiszen jól csak az orrával lát az ember-helyett- a kutya” :) - és még sokáig gondolkodtunk, beszélgettünk az elhangzottakról. Tamás, köszönjük szépen, hogy eljöttél!
Másnap reggel még pár elszánt „hétvégező” elnézett a disznóskerthez. reméljük csak a fülledt időnek „hála” kevés sikerrel... 
A tegnap este elhangzottakat megpróbáltuk a gyakorlatba átültetni, délelőtt vonszalék húzással és e nyomok kidolgozásával múlattuk az időt. … és megtapasztaltuk, hogy a tegnapi előadás fontos mozzanatait - és ez még csak a kezdet!
Amint visszaértünk a hazainduló kopósoktól lassan kiürülő kempingbe ( :( ) egy hatalmas zivatarral zúdult le a napok óta lógó eső lába.
De sebaj! Tegnap este azt is megtanultuk, hogy az „eső a mi barátunk!” ;)
Jó volt Veletek! Bár sokan hiányoztatok! Reméljük jövőre – újra - találkozunk! 

Nagy öröm volt látni, hogy rövidebb, hosszabb ideig újdonsült kopógazdik is csatlakoztak a hétvégéhez. Reméljük kedvet kaptak jövőre e remek kis programhoz.
Köszönjük szépen a szervezőknek: Balogh Eszternek, Mándoky Eszternek és Galgóczi Noéminek a kitartó szervezést, nélkülük ez a hétvége sem lett volna ilyen élményekkel teli! 

Jövőre Veletek ugyanekkor, ugyanitt!

Képek itt