Onofer Attila - Képesség- és munkavizsga felkészítési tanácsok

Az új kopóklub által szervezett első rendezvényre került sor 2005. április 23-án Szekszárdon, pontosabban a Gemenc Rt. Szekszárdi Erdészetének területén kialakított vaddisznós kertben.
Nem kis kíváncsisággal indultam el harmadmagammal, mert az információk alapján 11 gazdi jelezte szándékát, hogy szőrösével képességvizsgát kíván tenni és én is készültem próbára tenni 8 hónapos erdélyi kopó szukámat.
Nagyobbik kutyámmal már hatodik éve nyúzzuk egymást, túl vagyunk egy sikeres képesség- és egy sikertelen munkavizsgán, 75 sebzett vaddisznó megkeresésén, így némi tapasztalattal figyeltem a próbálkozásra felsorakozott ebeket és gazdáikat.
"Vadászkutyás múltam" alapján veszem most a bátorságot, hogy néhány észrevételemet megosszam veletek és talán néhány jó tanáccsal is szolgálhatok.

 Az új vizsgaszabályzatban a képességvizsga feladatok ismertetése előtt a következők olvashatók: "Célja, hogy a fiatal erdélyi kopó legfontosabb vadászati adottságait felmérje, és ezáltal megállapítsa, hogy az adott egyed megfelel-e a fajtastandard munkatulajdonságokra vonatkozó előírásainak…."
A továbbiakban még azt is olvashatjuk, hogy nevezhető minden olyan erdélyi kopó, amely betöltötte a 12 hónapos kort.

Ez így mind szép és jó, csak hogy ez nem azt jelenti, hogy a kutyát mindenfajta előképzettség, gyakorlás nélkül kell elvinni erre a képességvizsgára, miután megkapta első szülinapi velős csontját.
És most valóban a lényegre térek, csak még annyit kívánok itt megjegyezni, hogy a munkabírók szíve "cukrozott vajból" volt, mi több, a gyönyörű időjárásnak köszönhetően még kissé meg is olvadt…

Az idegrendszer vizsgálata:

A helyszínen a feladatok megoldása a szabályzat 2. pontjával, az idegrendszer vizsgálatával kezdődött – "viselkedés lövésre" volt a vizsgafeladat.
Mint segítőnek, nekem adatott a megtisztelő feladat, hogy Kiss Tamás vezetőbíró barátunk sörétesével riogassam a jobb sorsra érdemes kutyákat, akik az előírásoknak megfelelően szépen felsorakoztak, és pontosan követték a vezetőbíró utasításait.
A feladat végrehajtását követően, ha csak csendesen is, de voltak kisebb viták és egyet nem értések, amin nem is csodálkozom, mivel a feladat nagyon egyszerűnek tűnik, de a bírálata talán a legnehezebb – szerintem.
Nehéz a két lövés alapján megítélni azt, hogy a kutya lövés hallatán megpróbált-e megugrani – tehát megijedt – vagy esetleg a lövés iránti érdeklődés okozta a vezeték megrántását. Én láttam olyan kutyát, amelyik a lövést követően azonnal a puskacsövet nézte, mi több az abból felrepülő fojtás darabjait…
Volt viszont olyan is, aki hanyatt-homlok próbált menekülni és olyan is volt, aki mint ha mi sem történt volna, nyugodtan folytatta a sétát. Dicsekvésképpen mondom, hogy nyolc hónapos Cserge kutyám Sanyi barátunk mellett állva nyugodtan megvárta, míg én kidurrogtatom magam és még vezeték sem volt rajta.
Hogy a bírók hogyan ítélkeztek, azt most hagyjuk, helyette inkább íme néhány jó tanács.
A kiskutya kiválasztásánál a legtöbb könyvben olvashatjuk, hogy amikor elmegyünk háztűznézőbe, nem azért tesszük meg a sokszor hosszú utat, hogy aranyos kiskutyákat nézegessünk, hanem azért, hogy azt válasszuk ki a melyik a legalkalmasabb lesz a feladatra, amit szánunk neki. És ha valaki tenyésztésre adja a fejét, akkor a felelőssége még nagyobb, valóban jól kell választani, de legalább törekedni kell rá.
Az idegrendszeri problémák nem mindegyike vehető észre kicsi korban, de a kiskutyák között leejtett kulcscsomó, a váratlan tapsolás, köhögés, egy éles fütty az udvaron elegendő ahhoz, hogy kiszűrjük a félősebbeket.
És ha ez megtörtént, akkor még koránt sincs vége a dolognak. Tovább kell folytatni a tréninget a már kiválasztott kutyával. Evés és játék közben, a kertben és a lakásban, az utcán séta közben és minden adandó alkalommal, amikor a kutya nem is számíthat az éles, erős zajokra. Kitűnő segédeszköz a légpuska és a riasztópisztoly, mindemellett egy segítőtárs, aki a lövéseket az első időben leadja.
És nem elfeledkezni a jutalomfaltról és a sok dicséretről. Meggyőződésem, hogy mindegyikük trenírozható és az elsőre lövésérzékeny kutyát fel lehet készíteni úgy, hogy szőrszála se rebbenjen.
És ezt a felkészítést a Szekszárdon fellépő gazdik nagy része elmulasztotta, aminek meg is lett az eredménye…
Néhányan mondhatják most, hogy ő kutyájával bármit tehet, a dörgés, a villámlás, a petárda ennek ellenére az őrületbe kergeti kedvencét. Ez sajnos így igaz. Nálam sokkal okosabbak és szakemberek sem tudtak magyarázatot adni mindezekre.
Hat éves kan kutyám több alkalommal mellettem állva nézte végig, vaddisznók meglövését és amint a puskacső felemelkedett ő rajthelyzetet vett, és sem a csúnya, sem a szép szó nem tudta visszatartani - az eldörrent lövést követően, neki azonnal menni kellet, hogy az első lehessen, aki tunkolhat a röfögénynél. Szóval szinte várta, hogy dörrenjen a hosszú bot.
De ha májusban megdörren az ég, akkor a legkisebb egérlyukba is bebújna és ott még az eredeti lakó is vígan elférne… December 31-én pedig szégyen ide vagy oda, de be kell engedni a lakásba, mert a sok elmebeteg petárdás bolond miatt /elnézést kérek a galamblelkűektől!/ az őrület határán toporzékol az ajtóban. És azt gondolom, ez utóbbi esetben mindenki megelőzi a bajt, ha ilyenkor beengedi a kutyát, mert egy kerítésen átdobott petárda egy életre "lövésfélővé" teheti a legstabilabb idegrendszerű kutyát is.
És még egy apróság! Aki azon gondolkozik, hogy esetlegesen munkavizsgát is tesz a kutyájával, az készüljön fel arra is, hogy ott elfektetést követően adnak le úgy két lövést, hogy a kutya nem is látja a gazdáját, mi több öt perc telik el eközben.  

Vaddisznóhajtó fázis

Most azzal kezdem, amivel az előbb befejeztem: egyetlen kutyát sem készített fel a gazdája, bár csak részben vonhatók ezért felelősségre.
Ami mentség lehet az az, hogy kevés lehetőség adódott mindeddig arra, hogy disznóskertben gyakorolhassanak a kutyák. Az új klub és a vezetőség most mindezt jóváteheti, és merem állítani, hogy az igyekezetük meg is van.
Amit viszont a gazdiknak kell megtenni, az a következő: el kell magyarázni, hogy mit jelent az "Keresd!!!" Mert ugye ezt a kutyusok nagy többsége nem érti, főleg akkor, ha életében először hallja a bűvös szót. No de akkor mi a teendő?
Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak elővenni azokat a kutyajátékokat, amiket eddig is ismertünk. Például a labdát.
Érdekes módon a kopók is szeretnek labdázni, apportírozni és szívesen iramodnak egy-egy messzire eldobott labda után, hogy azt megüldözve végül jól megrághassák – és az esetek jelentős részében eszükben sincs azt visszavinni a gazdinak, hacsak nem helyezünk kilátásba valamilyen jó falatot.
Tehát labdát messzire dobni és szépen artikulálva mondani az ebnek: KERESD!!! Ha a laszti megvan, akkor nem elvenni – azonnal-, hanem megdicsérni, adni neki néhány jó falatot és újra kezdeni a dolgot, de csak addig, míg kedvencünknek van hozzá hajlandósága.
Már hallom is, hogy sokan most azt mondják: "Hiszen minden nap ezt csinálja a kutya!"
Így igaz, csak a vezényszó esetleg az, hogy "Hozd vissza!!!" És a tudomány mai állása szerint a kutyák – kevés kivételtől eltekintve – nem rendelkeznek sem értelmező, sem szinonima szótárral, mi több a logikában is kissé járatlanok…
És itt nem is szabad abbahagyni a gyakorlást, mert a labdát követően érdemes áttérni a csodálatos illatú vaddisznócsülökre, amelynek hetedhét határban nincs párja és jobban is illik egy erdélyi kopóhoz. Ha ez meg van, akkor ezt kell hajigálni, mindaddig, míg nem lesz feltűnően illatos. Ugyanis ilyenkor érdemes olyan helyre eltüntetni, ahol a kutya már nem találja meg, és újat kell beszerezni helyette.
Félre a hülyeséget! Valóban ez az egyik megoldás: a valósághoz leginkább közelítő módon kell a kutyát megismertetni a feladattal és úgy, hogy azt mindvégig játéknak tekintse.
A fenti dobálózást követően az eldugott csülköt is kerestethetjük, és ekkor kialakítható a kézmozdulat irányában való előreküldés is, amelynek vadászatokon nagy hasznát vehetjük.
Kérdés lehet, hogy mi van akkor, ha a kutyát nem érdekli a vaddisznócsülök? Válaszom: Nézd meg még egyszer a kutyádat, mert elképzelhető, hogy egy palotapincsit adtak el neked!
Hol lehet vaddisznólábat szerezni? A vaddisznóláb-boltban! Vagyis vadfeldolgozók környékén, vadászatok alkalmával és más egyéb helyen is. De ha valaki akar, biztosan talál egy megbízható, rendszeres forrást.
Még valamit. A lábat természetesen többször is fel lehet használni. A mélyhűtőben jól eltartható, csak nehogy valamelyikőtök felesége kocsonyát csináljon belőle.

Ja! Szarvaslábbal is próbálkozhattok, de ŐZZEL SOHA!!!!!!

Ha a kutyus nem igazán érdeklődik a csülök iránt – mert ilyen azért előfordulhat -, akkor kis praktikával megszerettethetjük vele oly módon, hogy a lábra valamilyen finom falatot teszünk, és amikor őkelme megtalálja, akkor nagyon megdicsérjük. Ezzel egy pozitív élményt alakítunk ki, amit összeköt az új, számára eddig ismeretlen illattal és a következő alkalmakkor már a kellemes élmények fogják keresésre bírni.

Feltűnt a disznóskerti munka során az is, hogy a kutyák többsége a jól kitaposott utat választotta, ahol a magasles is állt. Arról nem igazán akart letérni, le-fel sétált vagy ügetett rajta. Természetesen a kutya sem hülye, és ezt a vaddisznók is tudják, mert tanulják a röfögényiskolában. Éppen ezért a disznók a sűrűben fekszenek meg, és az úton sétáló kutya így kis valószínűséggel botlik bele egy heverésző röfibe. Azt is hozzá kell tennem, hogy a sűrű, szúrós növényzet, iszalag, csalán és a többi kellemes zöldség nem csábítja a kiskutyát arra, hogy tipródjon közötte – természetesen nagy ívben kikerüli azt.
De erről is le lehet szoktatni, vagyis rászoktatni arra, hogy oda bemenjen. Ehhez viszont kell a gazdi is, aki jó példát mutatva töri az utat, és csendesen szitkozódik egy szobányi szederbokor közepében, vagy négykézláb szerencsétlenkedve egy csalánerdőben. Az apró kölyök mit sem sejtve megy a gazdi után, és hamarosan előre is fog kéredzkedni, mert mint tudjuk, neki kell odaérni először, sőt rájön, hogy szeretett főnöke – vagyis mi – sokkal lassabban halad és neki nincs vesztegetni való ideje, hogy megvárja, amíg őkelme kikecmereg a sűrűből.
Ha mindez már jól megy – amit a szétszaggatott nadrágok, horzsolások és tüskék okozta sebek száma fémjelez – akkor elő minden rosszindulattal és lehet dobálni vagy eldugni a legnagyobb sűrűbe a csodás vaddisznócsülköt a "Keresd!" felkiáltással. És itt már majdnem a vonszalékmunkánál tartunk. De erről egy kicsit később.
A fenti feladatok nem okozhatnak különösebb nehézséget sem kutyának, sem a gazdinak, ha valóban komolyak a vizsgaszándékai, és ha ezeket elsajátították – mindketten – akkor nagy valószínűséggel pozitív élmények következhetnek egy vizsga alkalmával.

És a legfontosabb dolgot a végére hagytam, bár őszintén bevallom, hogy ott Szekszárdon a disznóskertben nem jutott eszembe, amit szégyellek is.
Ez pedig a vaddisznóval való megismerkedés módja.
Visszagondolva a vizsgákra, azt kell mondanom, hogy szerencsénk volt, hogy egyetlen kutya sem sérült meg és talán egyikük sem részesült rossz élményben. És ez utóbbi annak köszönhető, hogy a kertben lévő malacok még igen tapasztalatlanok és kicsik voltak ahhoz, hogy bármelyik kutyában nagyobb kárt tettek volna.
Én úgy indultam el, hogy 8 hónapos Cserge kutyámnak a kerítésen keresztül mutatom majd meg a disznót, maximum a kan kutyám segítségével és példamutatásával, szoros felügyelet mellett ismerkedünk a sörtés népséggel.
Nagyon fontos ugyanis, hogy a kutya milyen körülmények között és milyen élményeket szerezve ismerkedik majdani ellenfelével. Minden körülmények között kerülni kell a rossz élményeket, mert az végzetes lehet a további munka szempontjából.
Ezért nem célszerű, ha kutya a vizsgán lát életében először vaddisznót.
Ennek nagyon egyszerű a magyarázata és sajnálom, hogy kevesen látták a két kölyök kutyát – Csergét és Szedret -, amikor fél méterre a malactól ugatták azt nagy vehemenciával. Mert ez igazán "negatív" példa lehetne.
Mert ha mondjuk az a disznó nem 20 kilós, hanem 50, akkor mi sem engedtük volna oda a kicsiket, de ha mégis, akkor nagy a valószínűsége, hogy már kellemetlen élményekkel is gazdagodtak volna. Így is fel kellett, hogy vegyék a nyúlcipőt egy-egy alkalommal, mert a malacka nagyságát megszégyenítő bátorsággal támadta őket.
A teendő tehát a következő.
Már kölyök korban meg kell ismertetni a kutyust jövőbeli "játszótársával", a vaddisznóval. Ekkor kell rávenni arra is, hogy azt kitartóan ugassa, esetleg hajtsa és megállítsa. Mindezt természetesen az elején a legbiztonságosabb körülmények között.
Ez úgy oldható meg, hogy a fiatal kutyát a disznóskert kerítéséhez visszük, ahol láthatja a disznókat, érezheti a szagukat, figyelheti, hogyan mozognak.
Ha a kutyus jó idegrendszerű, nem félős, akkor nagy valószínűséggel megmorogja, vagy egyet-kettőt vakkant, ami már nagyon szép eredmény. Természetesen ilyenkor kijár a simogatás és a dicséret és a további bíztatás is, amit hamar megértenek. Segítheti a munkát egy tapasztalt, rutinos kutya is, először a kerítésen kívül, a növendék mellett, aki természetesen az ugatást hallva nem akar majd lemaradni, és teli torokból követi mesterét.
Aztán az öreget beengedve a fiatallal a kerítésen kívül nézzük végig, hogy mi is történik odabent. Ha a tanítvány a kerítés mentén futni akar a disznó után, abban, ha lehetséges és a terep engedi, ne akadályozzuk meg, mi több, ha ezt megteszi, nagyon dicsérjük meg és bíztassuk tovább.
Jó, ha van arra lehetőség, hogy a kiskutyát közelről lássa disznó, ami esetleg egy kisebb karámban van, mert az ugatást, ugrálást a vaddisznó előbb-utóbb megunja és megpróbálja megtámadni – még ha alibiből is - a hangoskodó kopót. A kerítés miatt viszont a tapasztalatlan eb nem szenvedhet sérüléseket.
Ha kutyánk a fenti helyzetekben már rojtosra ugatta magát, akkor jöhet a "kiséles" bevetés, egy vagy két tapasztalt kutya segítségével.
Ilyenkor a tanonc akármilyen vehemens is, előre engedi az öregeket, akik rutinosan mozdulnak el a támadó disznó elől, és ezt a kicsi is követni fogja. Pláne akkor, amikor a roppant intelligens disznó rájön, hogy kevésbé tapasztalt kutya is van a csapatban, és "utazik" a kicsire.
Sérülés ilyenkor is ritkán keletkezik, mert az öregek ezt kihasználva kellemetlen pillanatokat okoznak egy-egy harapással a disznónak.
De ilyenkor igen fontos, hogy egy kevésbé rámenős disznó legyen a játszótárs, és legyen lehetősége a kutyának a menekülésre.
Előbb-utóbb viszont eljön az a pillanat is, amikor a vaddisznó egy kicsit utoléri a kutyát, de hát ez is benne van a pakliban. Ilyenkor tanulja meg, hogy mennyi is az a kötelező követési távolság, amit be kell tartani ahhoz, hogy elkerülje a bordadöngetést, vagy azt, hogy átgázoljanak rajta.
Ha a fenti lépéseket valaki betartja és tanítványát minél hamarabb bevezeti a disznóhajtás rejtelmeibe, akkor a képességvizsgán – mi több a munkavizsgán – semmilyen problémája nem lehet.
Még egyszer hangsúlyozom: legfontosabb a fokozatosság, a kitartás és a türelem. Mindannyian látni fogjátok, ha esetleg valamelyik rész a fenti tematikából kihagyható, mert a kutya gyorsan tanul, de sietni akkor sem szabad. És itt is fontos a szenvedély felkeltése, a játék látszata.
Egy idős vadászbarátom egyszer azt mondta: A disznóskerti tréning során a kutyának nem szabad elfáradnia, akkor kell abbahagyni és lehívni a vadról, amikor a legjobban dolgozik, mert a legfontosabb a kellemes élmény, a pozitív tapasztalat.

Vonszalékmunka

A legutolsó feladat során derült ki végképp a számomra, hogy a kutyáikat felvezetők keveset készültek erre a megmérettetésre és az esetleges kudarcok mind ebből adódtak.

A szabályzatban leírtak jelentős része a csapa fektetésével foglalkozik, hogy azt miként és kinek kell fektetnie, milyen hosszúnak kell lennie stb. Ezzel nem is kívánok foglalkozni.
Inkább nézzük azt, hogy mi volt az oka, hogy néhány eb ide-oda szimatolva, esetleg oda-vissza sétálva kerülgette gazdáját már a csapa elején, aztán mintha a legtermészetesebb lenne, elindult a néhány pillanattal korábban fektetett nyomon.
Általánosan megállapítható volt – és ezt a vezetők is elismerték - , hogy a kutyák többsége életében először csinált ilyet, vonszalékot soha nem látott, nem keresett.
Talán már mondanom se kell, hogy ezt is legcélszerűbb kölyök korban elkezdeni, de a fogékonyság a feladattal szemben az idősebb kutyákban is megvan.
Az első teendő az un. etetővonszalék készítése, ami nem más, mint egy finom húsdarab, esetleg egy csirkefej, vagy főtt belsőség, amit a kutyus által jól ismert terepen, néhány méteren keresztül végighúzunk.
Nem kell nyomogatni, vagy oda-vissza húzni, egyszerűen csak végig kell húzni oly módon, hogy a mi nyomunk ne keresztezze azt és ne is fedjék egymást. A csapa hossza az első időben ne legyen 5-10 méternél hosszabb és célszerű néhány méterenként egy kisebb falatot is a nyomon hagyni, hogy a kutyusnak gyakori sikerélménye legyen.
Ezt követően, néhány perc elteltével a kiskutyát a csapa elejéhez visszük és mutatjuk neki a nyom kezdetét, majd többször elismételjük a "Keresd!" vezényszót.
Az apró szőrös természetesen azonnal le fogja tenni az orrát oda ahová mi a kezünket tettük, és ha elég éhes – és a kopó mindig éhes – akkor szinte minden megy a maga útján. Amikor néhány méter megtétele után megtalálja az első morzsát, dicsérjük meg és bíztassuk tovább mindaddig, míg a nyom végén a legnagyobb falatot meg nem találta.
Ezt a feladatot szinte minden nap megismételhetjük, a kutya biztosan nem fogja unni. A távolságot fokozatosan lehet növelni, és ha a kertet már kinőttétek, akkor irány a mező, később az erdő stb.
Fontos az is, hogy a csapa fektetése és a keresés között eltelt időt is nyújtsuk, mert a teljesen friss nyom gyerekjáték még egy kölyökkutyának is.
És hogy meddig lehet elmenni? Tapasztalatom szerint egy 4-5 hónapos kiskutya a 4-5 órás nyomon már igen szépen végigmegy, de ez se legyen 100 méternél hosszabb.

A fent említett játék közben érdemes és szükséges még azt is megszoktatni a "tanulóval", hogy a későbbi munkák során a hosszúvezeték mindig ott lesz a nyakában, aminek a vége a gazda kezében van, tehát állandó a kapcsolat a kutya és gazdája között.
Ezt úgy célszerű gyakorolni, hogy a séták alkalmával egy rövidebb pórázt, esetleg egy spárgát csatolunk a nyakörvhöz és kopónk lábai között átvezetjük. Így visszük ki sétálni, illetve elengedjük, hadd húzza maga után, szokja meg, hogy az az "izé" ott fog csúszni a lábai között.
Lehetséges, hogy kezdetben rágni fogja, vagy hatalmasakat esik miatta, de hamarosan észre sem veszi majd ezt a kis kellemetlenséget.
Ez a későbbiekben igen fontos lesz, mert a vonszalék keresése, illetve a sebzett vad utánkeresése során a kutyának tudnia kell, hogy vezetője ott van a 9-12 m-es vezeték végén, és vele együtt dolgozik.
Apróság, de nagyon fontos! A vezeték mindig a kutya lábai között, a hasa alatt legyen. Így kevésbé zavarja a kutyát, és a megfeszülő vezeték szinte lehúzza a kutya orrát a földre, kényszeríti arra, hogy ne légszimattal dolgozzon.
A légszimatos keresés megakadályozása érdekében nagyon lényeges még, hogy a gyakorló csapákat soha ne fektessük úgy, hogy keresés közben a szél a kutyával szembe fújjon, mert ez szinte rákényszeríti a kopót, hogy légszimattal dolgozzon. Az oldalszél nem rossz, csak ebben az esetben előfordulhat, hogy a gazdi legnagyobb bosszúságára és értetlenkedése közepette a kutya nem a fektetett csapán, hanem a mellett 2-3 méterrel halad és úgy találja meg a csapa végén a vonszalékot. Sajnos ilyenkor egy tapasztalatlan vezető a kutyát visszaviszi a nyom elejére, és újból kezdik az egészet akár többször is, mert nem hisz a kutyának. A sokadik próbálkozást követően aztán már rángatja, irányítani próbálja a kutyát, ami a legrosszabb, amit csak tehet, mert a kutya későbbiek során is a gazditól fogja várni a segítséget egy esetlegesen nehezebb nyom kidolgozása során.
Igaz, ez a képességvizsgán nem fordulhat elő, mert az ott fektetett nyom maximum 1 órás, de a munkavizsgán már 12 órás vagy öregebb csapákat kell kidolgozni, esetenként vér nélkül. De ez egy másik történet.
A vérről jutott eszembe! Amikor az etetővonszalékos munka már jól megy, akkor fokozatosan át lehet térni a nyers belsőségre és a disznólábra, természetesen úgy, hogy a jutalomfalatok se maradjanak el, amit a szagnyomon hagyunk, illetve a végén elhelyezett disznóláb mellett szervírozunk ebünknek.
Talán mondanom se kell, hogy a "Keresd!" vezényszó egy idő után a sok finom falat következtében milyen hatással lesz a kiskutyára, és úgy fog keresni, hogy a gazdi nem győzi utolérni.
És itt is álljunk meg egy pillanatra!
Én is beleestem abban a hibába kezdő vércsapázó koromban, hogy amikor a kutya felvette a szimatot és belefeküdt a vezetékbe, próbáltam sietni, mi több futni utána. Na ez az, amit nem szabad!! Feszülhet a vezeték, húzhat a kutya, de a vezetőnek ilyenkor inkább az a feladata, hogy visszafogja tanítványát, lassítsa őt. Oka nagyon egyszerű.
A kopó temperamentumos, mi több rámenős fajta. Egy vércsapa iránt érdeklődő fiatal kutya minél hamarabb a szájában akarja érezni a gyönyörű szagú disznócsülköt, ezért természetesen a legnagyobb sebességre kapcsol. Csakhogy a Jó Isten és a Zöld Könyv kitalálta a vizsgára a furfangos bírókat, akik nem egyenes vonalban húzzák ki azt a csapát, hanem – leginkább a munkavizsga során – a szabályoknak megfelelően töréseket, irányváltoztatásokat is produkálnak.
Egy az egyenes csapán rohanó kutya könnyen téveszthet egy ilyen törésnél, és a kapkodás során nagyon messze elkerülhet az eredeti nyomtól, ami értékes pontokba kerülhet.
És azt még nem is említettem, hogy egy éles helyzetben, ha egy sűrűben kell a kutya után menni, akkor egy rohanó, idegeskedő kutya a gazdáját is az őrületbe tudja kergetni, aki természetesen nem tud olyan gyorsan haladni, mint ő, pedig mindent megtesz ennek érdekében.
Tehát a lényeg: lassan, nyugodtan, megfontoltan.

Remélem a fent leírtakkal segíteni tudtam néhányatoknak, de közlöm, hogy mindezt nem önzetlenül tettem.

A fizetség az lesz, hogy kikupáltok majd sok olyan kutyát, akikkel az elkövetkezendő években eljárhatunk vaddisznót hajtani, mert egyre több helyen ismerik el az erdélyi kopó fontosságát és szakértelmét ebben a dologban, no meg a most csúcson lévők addigra nyugdíjba vonulnak, és szükség lenne a színvonalas utánpótlásra.

Üdv a vadásznak és mindenki másnak!

 
Onofer Attila

 

Bármely kérdésben szívesen segítek – ha tudok - és állok a rendelkezésetekre.

Elérhetőségeim:

Telefon: 70/387-9808
Cím: 8100 Várpalota, Róbert Károly u. 31.
E-mail: gymvp@freemail.hu